Hogyan kell céget alapítani?

                                                                                  Kell -e hozzá ügyvéd közreműködése? 

Igen, annak elhatározása után, hogy szeretnél egy céget, pl. egy Kft.-t alapítani, körbejártad az adózási, pénzügyi kérdéseket, jogi segítségre is szükséged lesz. Ügyvéd kell kötelezően, ahhoz, hogy a céget az elképzeléseid szerint megalapítsa, az új cégnek az alapításához az alapító okiratokat elkészítse, és ezeket a cégnyilvántartásba bejegyzés érdekében a cégbíróságra benyújtsa. 

Akár Kft., Kkt., Bt. , vagy Zrt. alapítása a szándékod,  a létesítő okirat (a társasági szerződés illetve alapító okirat) elkészítésétől kezdve a cég cégjegyzékbe történő bejegyzéséig végig ügyvédre van tehát szükséged. 

Az ügyvédi szolgáltatás tartalmazza a teljes körű jogi tanácsadást, a szükséges okiratok megszerkesztését és ellenjegyzését, továbbá a gazdasági társaság képviseletét a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező cégbíróság, vagy egyéb bíróság előtt. A cégeljárások „E-cégeljárás” keretében valósulnak meg, melyhez az ügyvédi iroda rendelkezik elektronikus aláírással.

Milyen adatokat adj meg nekünk, ha jössz céget alapítani?

– okmányok (ügyvezető és a tagok részéről személyazonosító igazolvány, lakcímkártya,
adókártya, 30 napnál nem régebbi ingatlan tulajdoni lap a cég székhelyének
választott ingatlanról (plusz a tulajdonosok és haszonélvezők részéről egy
kitöltött székhelyhasználati hozzájáruló nyilatkozat)

– választott cégnév (hosszú, rövidített név)

– főtevékenység, tevékenységi körök

– székhely, telephely, fióktelep

– tagok személye, ügyvezető személye

– adózási forma, EU-s adózás

– induló céges törzstőke összege

– céges e-mail cím, kézbesítési e-mail cím

 

Irodánktól a cégalapításodhoz minden rendelkezésre áll, és minden segítséget megkapsz tőlünk hozzá, hogy mielőbb megalapítsuk a cégedet.

Akkor sincs akadálya a cégalapításnak, ha nem tudsz személyesen eljönni hozzánk, mert Skype-on keresztül is lehetséges már a cégalapítás.

Elérhetőségeink egyikén csak jelezd, hogy szeretnél egy céget alapítani, és máris mondjuk is, mit kell tenned.

e-mail: DRME.ugyved@gmail.com

telefon: 0630/813-5028

 

Változtak a már működő céged adatai?

                                                                               Megint ügyvédre van szükséged?

Igen, szintén ügyvédhez kell fordulnod, ha a már meglévő céged adataiban változás történik, mert az ügyvéd kérelmezheti, hogy a megváltozott adatokat (pl. ha a céged székhely címe változott, új telephelyet vagy fióktelepet létesített a céged, megváltozik a tagok vagy az ügyvezető személye, a cég változást eszközöl a jegyzett tőkéjén) a cégbíróság módosításokként átvezesse a nyilvános cégjegyzéken. Minden esetben kötelező a jogi képviselet, azaz az ügyvéd megbízása a cégbírósági eljárásban, mert a működő céged nyilvános adatait naprakészen kell tartanod, és céged  adataiban bekövetkező változásokat csak ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott elektronikus okiratok Cégbírósághoz történő benyújtásával lehet módosítani. 

 

Kérd Irodánktól, hogy a már működő céged megváltozott adatait az aktuálisan fennálló cégadatokra jegyeztessük be a nyilvános cégjegyzékben a Cégbírósággal.

 

Skype-on keresztül is lehetséges  a cégmódosítást intézni, ha nem tudsz eljönni hozzánk, akkor sincs akadálya a cégmódosításnak.

 

Elérhetőségeinket már ismered, ezek egyikén jelezd, hogy szeretnél cégmódosítást, és már mondjuk is, hogy mit kell pontosan tenned.

e-mail: DRME.ugyved@gmail.com

Telefon: 0630/813-5028

 

 

 

 

#ugyved #cegalapitas #cegmodositas #ugyvedi iroda #cegmodositas #ugyvedno #erted hoztuk letre #sikerunk a tied  #eredmeny #jog #Ptk